Esti villámparádé a Gellért-hegyről (hidegfront, 2012.05.03.)

Zivatarok, villámok a távolban

Sajnos a 2012.05.03-án érkező hidegfront érkezésekor egy zivatarcella se találta telibe Budapestet (ismét), a nagyobb csapadéksáv már legyengülve ért ide valamikor éjjel. A villámok azonban szépen körbevillogták a várost több irányból is - a videón sajnos az égdörgés hangja helyett a Gellért-hegyen a külföldieknek hegedülő bácsi aláfestése hallható.

Stoned Jesus, Ethereal Riffian, Fiktív, Twin Cobra - közép-európai pszichedelikus / stoner földalatti

A 2012. Március 30-án lezajlott rendezvényt a szó legszorosabb értelmében nevezhetjük undergroundnak, hiszen egyenesen a Föld burka alá, a Westbahnhof Music Pub-ban (ami mellesleg a metrókijárótól is alig egy percre található) sikerült felléptetni a két ukrán zenekart és a két hazai fellépőt:    stílusukban maximálisan az est "profiljába" illő Twin Cobra és a Fiktív gondoskodott a bemelegítőről.

Maga a hely igencsak felemás emberi környezete - vagyis a Nyugati aluljáró sajátos archetípusai: a szakadt prostik és a zsebtolvajok között félúton megbúvó klub / pub - ellenére meglepően jó volt, a két ukrán csapat közül pedig nekem személy szerint a Stoned Jesus tetszett jobban - az Ethereal Riffian, bár jó úton halad, élőben a számok kevésbé tűntek összeszedettnek / érettnek, a hangulat és a lelkesedés persze ott volt, és hát az alapok is tetszetősek, nyilván érni fog még a dolog, hiszen nem matuzsálemekről beszélünk (sőt, igazából pofátlanul fiatal volt mindenki). Valahol mindkét csapatra jellemző a Jimi Hendrix-től és és a stoner csapatoktól örökölt pszichedelikus hangfolyamba oltott ritmikus zene, továbbá a szerzemények hosszú mivolta - illetve az eme zenei világra jellemző nyersesség és játékosság. Rinya szerencsére nincs.

Első körben jöjjön tehát a Stoned Jesus koncertjéről készült fotósorozatom:

Hotel Wrecking City Traders & Gary Arce

Pszichedelikus desert rock a műfaj egyik papájától és az újabb trónkövetelőktől

Gary Acre neve a Yawning Man-ből (és még: Ten East, Yawning Sons) lehet ismerős - aki esetleg úgy tudja, hogy a Kyuss számít a stoner / desert rock műfaj alapzenekarának,  nincs teljesen igaza.
Persze a nyolcvanas évek végén a Palm Desert környékének a városból a sivatagba kiruccanó zenészei / rajongói között ott voltak ők is, viszont az első sivatagban tartott generátor-partikat a Yawning Man tartotta - gyakorlatilag a haveri körnek.

Persze ekkor még jóval "tömörebb" zene jellemezte őket (ma már csak a The Birth Of The Sol c. demógyűjteményen lelhetjük fel e kor mementóit), míg legelső albumuk (ami 2005-ben jelent meg) már egy jóval tágabb zenei spektrumot felölelő, sokkalta lebegősebb, pszichedelikusabb instrumentális zenét tartalmaz.

Gary Acre révén ez a szabad, végtelen, de mégis könnyen befogadható lebegés került az ausztrál dob-gitár duó, a Hotel Wrecking City Traders egyébként jóval morózusabb és zajosabb, többnyire stonerként definiált, ám az általános panelektől eltérő, jóval pszichedelikusabb és ösztönösebb  zenéjébe. A hanganyag mindössze két számot tartalmaz, ezek persze nem rövidek, ám annál sodróbb lendülettel vezetik végig a hallgatót a hullámokon, dűnéken és csúcsokon. A Hotel Wrecking City Traders bandcamp oldalán elérhető (ha jól tudom, minden) kiadványuk, köztük a Gary Acre társaságában készült 12 inches EP is - így hát innen is hallgathatjátok a 2011-es év szerintem egyik legjobb lemezét - de akár haza is lehet vinni flac, AAC, ogg, 320kb/s mp3 formátumban.

 

Schmidt Éva - A Hagyaték

Schmidt Éva neve kevésbé cseng ismerősnek a magyar ősvallás és hitvilág iránt érdeklődő közönség számára. Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy Urál-menti nyelvrokonainknál talált szálakat, míg manapság sokkal divatosabb az emigránsok igen fantáziadús elméleteire hivatkozni. A másik ok pedig halálának körülménye lehet.

Visszakanyarodva az uráli szálra, hiszen az egy olyan kulturális és földrajzi régió, ahol számos nép otthonra lelt etnogenezise folyamán – így az uráli (ugor) népek mellett számottevő a türk népek jelenléte, de egykor az észak-iráni népek hatása is igen jelentékeny volt. A jól ismert (az iskolában is unalomig tanított) nyelvi családfa, ami szerint finnugorok vagyunk, keleti ágként jelöli a hanti és mansi népeket (ők az ugor ág), de a távolság, ami köztük és a nyugati finnek közt fennáll - igen nagy. Talán, bár ez biztos támadható hasonlat, akkora lehet, mint az indoeurópai nagycsaládon belül mondjuk az angolok és a perzsák/afgánok/indiaiak közti nyelvi- és kulturális távolság.

Valahol ide tartozik még, hogy Schmidt Éva maga is úgy gondolta, hogy gyökereinkben ugyanakkora jelentősége van az ugor, mint a türk vonalnak. Az Urál vidéke pedig, ahogy fentebb is említettem, népek olvasztótégelyének számít már időtlen idők óta: korábban az ős-európaiak, paleo-szibériai népek – majd részben az ő keveredésükből születő uráliak különböző csoportjai mellett a Mongol-felföld irányából több hullámban nyugatra áramló törökség már legalább a hunok óta e térség alapvető nép/nemzetségalkotó tényezőjévé váltak.

Schmidt Éva már gyerekkora óta igen fogékony volt e világ felé, ezt a korábban róla készült filmek kitűnően be is mutatják (lásd: Sámánmítosz 1/2.) 

Most nem térnék ki a teljes életpályájára, azonban érdemes megemlíteni, hogy ő volt az, aki a térségben folklór-archívumot alapított, és elkezdte összegyűjteni a hantik látható és kevésbé látható világának élő, a hagyományokban létező vagy a kettő egyvelegeként értelmezhető mindennapi szellemvilág dokumentumait. Az ő munkásságának nyomán kezdett el újjáéledni valamiféle nemzeti öntudat, ami ugyan el nem tűnt, de jócskán a felszín alá került a szovjetkorszakban.

A jelentős fordulat azonban akkor állt be, amikor Schmidt – lelkének egy részében legalábbis – hantivá vált. Az elmondások szerint a helyiek meglátták benne azt a személyt, aki valamilyen módon kapcsolatban áll az ő belső világukban, az őket körülvevő természetben létező szellemekkel. Ez az út természetesen nem volt könnyű – s idővel tragikus véget ért – a mi nyugati gondolkodásunk szerint legalábbis. A kazimi hantik között gyűjtött anyag jelentős részét – Schmidt végrendeletének és a hanti hitvilág által megkívánt szokásoknak megfelelően – el kellett égetni. Az öngyilkosságot követően a folklórarchívum dolgozószobájában lévő összes hétköznapi használati tárgy, könyv, és maga a néprajzi gyűjtemény is – szintén a végrendeletben foglaltak szerint – a környék “konkurens” sámánasszonya által került megtisztításra és kiválogatásra – részben ő döntötte el, mi az, amit el kell égetni, és mi az, ami maradhat.

Maga a gyűjtemény  pedig rendkívül nehéz úton került Budapestre, azonban ez még mindig nem jelentette azt, hogy feldolgozhatóvá is került, hiszen gyűjtője bizonyos okokra hivatkozva – 20 évre zároltatta.

Minderről azonban a továbbiakban beszéljen helyettem a Schmidt Éva hagyatékáról és életéről, munkásságáról szóló film, amiből fény derül a történtekre és az események keretében az uráli népek hitvilágára is.

Végül álljon itt egy megjegyzés a film margójára napjaink cserépdarabokból összetákolt ezo-miszticizmusának kapcsán.

Szerencsére maga a történet, bár kétségkívül a sámánsággal áll kapcsolatban, nem lesz vonzó a ma burjánzó ál-ezoterikus, lila (pénz)ködben úszó áramlatok követői számára: itt nincs stresszoldás, nincs eszeveszett boldogságkergetés, sem pedig bediktált kiegyensúlyozottság-séma. Az egészségmegőrző-bio-biznisz teljes mértékben kilőve.

Cserébe egy nehéz útról kapunk erős képeket, ami mindig is volt, és mindig lesz.