2007/10/07

Gire nekrológ

Gire CD 2007


Hamarabb lehullottak az őszi levelek...legalábbis, ha a Gire zenéjét hallgatom. Ugyanis olyan atmoszférát tudnak teremteni, ami stílustól függetlenül nem sűrűn fordul elő, főleg kis hazánkban- én ehhez hasonló hangulatú lemeznek talán a Tiamat Wildhoney című alapművét tudnám megjelölni. Mély, varázslatos, szines, melankólikus, magával ragadó... emellett a Gire fajsúlyosabb zenét játszik, időnként kifejezetten őrlő, sodró gitárokkal, ritmussal. Mellesleg egyfajta futurisztikusabb, mechanikusabb - főleg korábbi anyagaikon - jellege is van zenéjüknek, amit a dobgép használata is erősít (kezdetben inkább modern thrash-death metalt játszottak).Egyértelműen ők a hazai metal / underground színtér egyik legegyénibb színfoltja, illetve sajnos már csak múlt időben, ugyanis Kátai Tamás szeptember elején bejelentette a csapat feloszlását. Egyértelmű oknak Kónya Zoltán énekes-gitáros érdektelenségét jelölte meg.


Másik kiemelkedő jellege alkotásaiknak a Kátai Tamás (billentyűsök, programok, versek) tollából származó magyar szöveg, ami tökéletesen megy zenéjükhöz, és önálló költeményként is megállják helyüket. Gire: Gire (CD 2007) Sok hazai csapatnál érezhető némi bizonytalanság, erőlködés, amikor anyanyelvünkön szólnak hozzánk, viszont rájuk ez egyáltalán nem jellemző, sőt, egészen biztos, hogy az angol némileg vissza is venne zsenialitásukból; pedig énekesük hangja korántsem kifinomult, inkább egyfajta érdes üvöltés, alkalmanként tiszta ének, bár a Nádak, erek című dalban női éneket is hallhatunk. A magyar dalszövegek, versek mellett magának a zenének is megvan egy sajátos magyar hangulata, érezhető, hogy a gyökerek az anyaföldből táplálkoznak. Mindezt erősítik a fel- felbukkanó népi dallamok is, ezt talán legjobban nagylemezük Hét Madár című szerzeményében érhetjük tetten (itt az Ahrimanból ismert Lédeczy Lambert is szerepel).


Utolsó kiadott (és egyben az egyetlen nagylemezük, ami egyben eddigi munkásságuk java újra felvéve) anyagukról engem leginkább az Őzek futása; Nádak, erek; Hét madár; Zöld zivatar című dalok ragadnak meg, azonban az egész lemezt kerek egésznek tartom, nincs unalmas, leeresztett pillanata.


Ha minden eddigi erényük nem volna elég, borítóik és videóik szintén kiválóan sikerültek, tökéletesen passzolnak a zene hangulatához. Minden artwork Tamás munkája, aki rendkívül jó fotós, már három blogot meg is töltött képeivel, csak ajánlani tudom (akár Gire-hallgatás mellé is), igen sokoldalú, jók és változatosak a témái, ráadásul még felismerhetőek, egyéniek is.


A jövőben azért bőven hallunk még Tamás munkáiról, nem fogy ki az ötletből, s mivel elég sokoldalú zeneileg (is), nem lehet okunk panaszra. De a Gire azért hiányozni fog...


Kátai Tamás zenéi


Thy Catafalque


Fotók - Kátai Tamás


Tűnő Idő Tárlat 1. - első Kátai fotóalbum


Tűnő Idő Tárlat 2. - második Kátai fotóalbum




Technorati : , , , , , , , , , , , , ,
Del.icio.us : , , ,

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon örültem, hogy behoztad a képbe a Wildhoney-t. Nemrég mélyedtem bele abba az albumba és azóta az egyik kedvencem a Gire lemeze mellett. Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet, hogy nem véletlen, hogy mi alapján választok zenét:) A Gire zenéje már régóta az első számú favorit és példa nekem, reméljük visszatérnek még.. És így együtt, mert Kátai az persze Kátai, akárhol játszik is, de a Gire, az csak együtt Gire. Zolcsi riffek rulz \m/