Zene, természet, művészet, történelem és néprajz egy nehezen definiálható ember élményei alapján.
2007/10/09
KTL Live Podcast
Mivel a letöltéseket egy Podcast alapján lehet elérni, érdemes RSS-olvasót (ajánlott: RSSOwl), vagy megfelelen támogatott böngészőt (Firefox és a beleintegrálható Sage kiegészítés, vagy Opera) használni.
2007/10/07
Gire nekrológ

Hamarabb lehullottak az őszi levelek...legalábbis, ha a Gire zenéjét hallgatom. Ugyanis olyan atmoszférát tudnak teremteni, ami stílustól függetlenül nem sűrűn fordul elő, főleg kis hazánkban- én ehhez hasonló hangulatú lemeznek talán a Tiamat Wildhoney című alapművét tudnám megjelölni. Mély, varázslatos, szines, melankólikus, magával ragadó... emellett a Gire fajsúlyosabb zenét játszik, időnként kifejezetten őrlő, sodró gitárokkal, ritmussal. Mellesleg egyfajta futurisztikusabb, mechanikusabb - főleg korábbi anyagaikon - jellege is van zenéjüknek, amit a dobgép használata is erősít (kezdetben inkább modern thrash-death metalt játszottak).Egyértelműen ők a hazai metal / underground színtér egyik legegyénibb színfoltja, illetve sajnos már csak múlt időben, ugyanis Kátai Tamás szeptember elején bejelentette a csapat feloszlását. Egyértelmű oknak Kónya Zoltán énekes-gitáros érdektelenségét jelölte meg.
Másik kiemelkedő jellege alkotásaiknak a Kátai Tamás (billentyűsök, programok, versek) tollából származó magyar szöveg, ami tökéletesen megy zenéjükhöz, és önálló költeményként is megállják helyüket. Gire: Gire (CD 2007) Sok hazai csapatnál érezhető némi bizonytalanság, erőlködés, amikor anyanyelvünkön szólnak hozzánk, viszont rájuk ez egyáltalán nem jellemző, sőt, egészen biztos, hogy az angol némileg vissza is venne zsenialitásukból; pedig énekesük hangja korántsem kifinomult, inkább egyfajta érdes üvöltés, alkalmanként tiszta ének, bár a Nádak, erek című dalban női éneket is hallhatunk. A magyar dalszövegek, versek mellett magának a zenének is megvan egy sajátos magyar hangulata, érezhető, hogy a gyökerek az anyaföldből táplálkoznak. Mindezt erősítik a fel- felbukkanó népi dallamok is, ezt talán legjobban nagylemezük Hét Madár című szerzeményében érhetjük tetten (itt az Ahrimanból ismert Lédeczy Lambert is szerepel).
Utolsó kiadott (és egyben az egyetlen nagylemezük, ami egyben eddigi munkásságuk java újra felvéve) anyagukról engem leginkább az Őzek futása; Nádak, erek; Hét madár; Zöld zivatar című dalok ragadnak meg, azonban az egész lemezt kerek egésznek tartom, nincs unalmas, leeresztett pillanata.
Ha minden eddigi erényük nem volna elég, borítóik és videóik szintén kiválóan sikerültek, tökéletesen passzolnak a zene hangulatához. Minden artwork Tamás munkája, aki rendkívül jó fotós, már három blogot meg is töltött képeivel, csak ajánlani tudom (akár Gire-hallgatás mellé is), igen sokoldalú, jók és változatosak a témái, ráadásul még felismerhetőek, egyéniek is.
A jövőben azért bőven hallunk még Tamás munkáiról, nem fogy ki az ötletből, s mivel elég sokoldalú zeneileg (is), nem lehet okunk panaszra. De a Gire azért hiányozni fog...
Tűnő Idő Tárlat 1. - első Kátai fotóalbum
Tűnő Idő Tárlat 2. - második Kátai fotóalbum
Technorati : Gire, Kátai Tamás, Thy Catafalque, Tűnő Idő Tárlat, atmospheric music, atmoszférikus, avantgarde metal, fotó, költészet, magyar, underground, versek, webalbum, zene
Del.icio.us : Gire, KátaiTamás, atmospheric-music, avantgarde-metal
2007/09/29
Radiodarvish - perzsa hagyományos zene
Webrádió perzsa zenévelSzinte hihetetlen, hogy még nem írtam blogbejegyzést erről a számomra annyira kedves netrádióról...Pedig még a Blogger felhasználói profilomban is benne van a perzsa zene. Itt a nap 24 órájában perzsa klasszikus zene megy, amit más keleti zenékkel együtt nagyon szeretek. Manapság már sokkal inkább, mint az európai "komolyzenét". (Ezt azért raktam idézőjelbe, mert szerintem - a neofolkhoz hasonlóan - elég borzasztó fogalom... hiszen számtalan "könnyűzenei" kategóriába pakolt alkotásra semmiképp se tudok könnyűzeneként gondolni, legyen az világzene, industrial, vagy black metal, doom.)
A perzsa zenéről dióhéjban talán annyit, hogy néha olyan érzése támad az embernek, mintha az arab világ és India zenéje között lenne félúton. Persze ez érthető, hiszen maga Irán földrajzilag is félúton van e két kultúrális világrész között. Úgy általában a keleti kultúrák zenéire jellemzően a perzsákéra is igaz a nagy múlt, és azok a hatások, amik a mai napig felismerhetőek például az arab, vagy a török zenében.
Playlist - stream hallgatása:
Radiodarvish (dsl/cable) [pls]
Amivel hallgathatod:
Windows: Foobar2000, KMPlayer, Winamp, Songbird, Windows Media Player, Ares p2p
Linux: Songbird, MPlayer, XMMS, Audacious
Weboldal:
Radio Darvish
Technorati Tags: persian, persian music, perzsa zene, oriental music, keleti zene, Iran, Irán, webradio, netradio, iranian music,
Burial Chamber Trio
A Burial Chamber Trio nem más, mint Oren Ambarchi, Greg Anderson és Csihar Attila egyik újabb projectje a Sunn O))) oldalvizeiről. A stílus természetesen a felállásból következtethetően drone, ultra-doom, vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Erősítők, széttorzított- és nagyon-nagyon mélyre hangolt gitárok, súlyos, groteszk "ének" Attila torkából, utazás a lélek rejtett bugyraiba...de aki ismeri az alapformációkat, úgyis tudja, mire számítson.
VPRO Radio - "Live in Studio"
Burial Chamber Trio - Live in Rotterdam (mp3)
Video - 2007, Berlin
YouTube - Burial Chamber Trio @ Berlin
Technorati Tags: Burial Chamber Trio, Sunn O))), Csihar Attila, Oren Ambarchi, drone, doom, ultra-doom, industrial, industrial-music, darkambient
2007/09/25
A Current 93 és Csihar Attila egy színpadon (videó)
Igazából, a belső lényegét tekintve nem áll annyira távol a két előadó egymástól, bár stílusuk már kétségtelenül igen. Ugye a David Tibet vezette Current 93 a zajos, postindustrial-zenéből indult, és mára (többnyire) letisztult, akusztikus hangszerelésű, némileg melankólkus hangulattal rendelkező és metafizikai tartalmú zenét játszik.
Mondhatni, a mai komolyabb zenében "náluk van a Fény".
Attila viszont a (látszólag) másik oldalról jön, és a '80-as évek óta a BlackMetal egyik meghatározó alakja, aki a norvég csapatokra a kultikus magyar Tormentor zenekar "torkaként" gyakorolt hatást - így hívták meg a Mayhembe is énekelni, de ezidőtájt - és
később is, napjainkig - számtalan formációban szerepelt, szerepel.
Manapság ismét a Mayhem frontembere, de rendszeresen szerepel az amerikai blackmetálos Stephen O'Malley formációjában, ez a Sunn O))). De csinált már techno/industrial zenét a Plasma Pool énekeseként, és az olasz Aborymban pedig a
komplexebb blackmetalt keverték némi futurisztikus, industrial ízesítéssel.
Hangja azonnal felismerhető, nem véletlen van a stílus élvonalában. Ugyanezt el lehet
mondani David Michael Tibetről is, de a csihari hangorkánnal szemben neki végtelenül kedves, barátságos orgánuma van, természetesen minden csöpőgős jellegtől mentesen.
Bővebben ezt is érinti ez a Csihar Attilával készült interjú.
Azért megjegyezném azt is, hogy manapság már a műfajok közti távolságok csökkenése
óta pl. egyre több (black)metalos hallgat "neofolkot" (azért raktam idézőjelbe, mert véleményem szerint borzasztóan rossz kategória-címke...nekem erről ösztönösen inkább
a Ghymes, vagy a Makám ugrana be- vagy a Finntroll ... :)
YouTube - Current 93
Technorati Tags: Mayhem, Current 93, Csihar Attila, David Tibet, BlackMetal, postindustrial, blackmetal, industrial, ipari-zene, neofolk, Sunn O))), Tormentor, Aborym, Plasma Pool
Powered by ScribeFire.
XSPF - mp3 playlistek xml-ben

Amióta gyakoribbá vált az internetes zenehallgatás- és megosztás, szükségessé vált a webes technológiákkal kompatibilis lejátszólista "megkreálása". Természetesen, a formátum a ma szinte mindenütt megtalálható, univerzális XML lett, ami ugye egy (leíró) szövegfájl, ennek köszönhetően minden rendszeren problémamentesen "működik". A lejátszólista -illetve annak az XML-dokumentumtípusa- az XSPF (XML Shareable Playlist Format)névre hallgat.
Manapság igencsak megszaporodtak a webrádiók, podcastok, és a sugárzásukhoz-megosztásukhoz használatos formátum lett az XSPF (XML Shareable Playlist Format). Webes felületen általában flashben megírt lejátszók kíséretében találkozhatunk vele, természetesen a forráskódban, nem "direkt módon".
Készíteni jellegéből adódóan lehet az XML forrás kódolásával, de van pár lejátszó is, ami támogatja ezt a "formátumot". Leginkább a Linuxos szoftvereknél találtam meg az xspf mentési/olvasási funkciót (Amarok, Audacious); de Windows alatt is van támogatás, méghozzá a talán egyre inkább terjedő, és egykori Winamp-fejlesztő által is készített Foobar lejátszó esetében. Itt külön komponensként kell telepíteni, ezekután már bármilyen zeneösszeállítást el tudunk menteni xspf formátumban, ha nincs kedvünk kódolni.
2007/07/20
Front Line Assembly koncertbeszámoló (2007.07.17.)

Ami azt illeti, az utóbbi időben ritkán jutok el koncertekre, azonban ezt az eseményt bizony bűn lett volna kihagynom, lévén a FLA egyike a legnagyobb kedvenceimnek.
Tehát szerda éjfél körül elégedetten, nyugodt lelkiismerettel és megzúzott hallójáratokkal baktattunk hazafele a még éjjel is alig elviselhető melegben, bár ez engem akkor, és ott egyáltalán nem érdekelt, még koncert előtt sem. Nagyobb volt a várakozás, majd visszafele az élmény, mintsem hogy ilyen földi dolgokkal foglalkozzam:-)
Ha jól emlékszem, 21 óra lehetett, mikor a Portion Control színpadra lépett, és a kéttagú formáció - egy énekes és egy keverőpult+laptop társaságában ülő tag elkezdte nyomni a hipnotikus, lassabb electro jellegű zenét. Nagyon jó volt a vetítés, passzolt előadásukhoz. Szerintem kifejezetten jók voltak, bár hallottam más véleményt is. Amit csinálnak, inkább közel áll pl. a Haujobbhoz, mint a FrontLine, Skinny Puppy, stb... töményebb, zajosabb világához. Némileg minimalosabb, dubosabb hatásokat is lehetett érezni, és alapvetően elég atmoszférikus volt a zenéjük. Más, kissé pszichedelikusabb stílusuk legalább meghagyta a pogóenergiát a főattrakcióra..
A két csapat közti szünetben meglátogattam a szabadtéri dohányzóhelyet, hallgattam egy kis csángó táncházi muzsikát (amúgy szeretem), mondhatni együtt volt az archaikus és a futurisztikus...mire visszamentem, egy jókora függöny takarta el a színpadot, akár egy színházban, csak itt nem bordó színű volt, hanem a FLA tagjainak és a Fallout remixlemez promóképe volt ráprintelve. Közben az átvezetésnél Liquid elég jó zenéket pakolt, volt Skinny Puppy is. Aztán néhány hang és a fények elhalványodása a színpad felé fordította a közönség figyelmét, ahol még 1-2 percig ott volt az a bizonyos függöny, majd a rajta lévő tagok a közönség hangulatának fokozódása közben lassan valós formájukba transzformálódtak (sajnos Rhys Fulber nélkül, de nem elégedetlenkedek).
Igen, már az intro is annyira jellegzetesen Frontline-os volt, és mellé ez a kis "színházi" hangulat, és persze maga a tudat, hogy mi előtt állunk, láthatóan sok rajongó arcára eufórikus hangulatot varázsolt!
Ezekután belecsaptak...Buried Alive az utsó (nagy)lemezről, majd Vigilante a Millenniumról, és jókora tombolás az első sorok mögül. Ez lényegében megmaradt a koncert teljes terjedelmére, és láthatóan jól esett Bill Leeb és csapatának is! Rengeteg mosolyt lehetett látni rajtuk.
A továbbiakban is hozták zúzósabb repertoárjukat, és gondolom, az újabb felállásnak köszönhetően is játszottak sok gitáros számot - a Millennium lemez érájából le is ment 4 dal (a Vigilante-n kívül még Liquid Separation, Internal Combustion és Millennium). Jeremy Inkel tisztességesen nyomta is a riffeket, és mozgott is mellé rendesen! Természetese a dobos Adrian White is zseniális volt, végig hihetetlen energiával pakolta a feszes alapokat.
Ami kissé meglepő volt, bár így is száz százalékosan elégedett vagyok - hogy az utolsó 2 anyagról (Artificial Soldier), és a turné apropóját szolgáló Fallout remixlemezről mindössze 2 szám volt hallható, a nyitó Buried Alive és a program utolsó harmadában lenyomott Unleashed. Volt még Prophecy (nagy kedvencem, bár nem sok FLA szerzemény van, ami nem lenne az:), a Civilizationról a Maniacal (huhh....borsózott is a hátam rendesen...), és a klasszikus "cyberpunk" lemezről, a Tactical Neural Implantról 3 szerzemény is, nem kis örömömre! Úgy egy bő óra telt el, mikor nekikezdtek a Plasticitynek, ami talán még keményebb, gyorsabb és vadabb volt ebben az előadásmódban. Ezután elköszöntek,de a szürreális, sci-fibe illő hangok, szintiszőnyegek továbbra is hömpölyögtek a hangfalakból.
A szépen összesereglett magyar FLA rajongótábor szüntelen "frontline, frontline" kiabálására aztán hamarosan, mindannyiunk megelégedésére visszarobbant a csapat a színpadra, és a már említett Tactical.. lemezről nyomták tovább, a zseniális Gun-nal - előkerültek a dobok, és először Jeremy adta a plusz ütemeket, majd Bill Leeb is csatlakozott hozzá, és ezzel szerintem megadták az este abszolút csúcspontját. Sajnos itt telt meg fényképezőmben a memóriakártya is...A teljesen felforrósodott hangulatra pedig a Mindphaser érkezett, és talán nem kell ecsetelnem e dal jelentőségét.
Ezután viszont már csak az "ambientes-futurisztikus" levezetés maradt, meg a sajgó fülek, és a mosoly az arcokon, és gondolom néhány zúzódás is:-)
Ha összegezni kéne mindezt, azt lehet elmondani, hogy alapvetően zúzús, inkább ritmusra, mint szintikre kihegyezett koncert volt (annak ellenére, hogy pl. a Caustic Gripről nem is játszottak), mindkét oldalon sok mosollyal és látható örömmel...
Kell ennél több?:-)
Technorati Tags: Front Line Assembly, FLA, industrial-music, iparizene, electro-industrial, Portion Control, cyberpunk
Videóm a Front Line Assembly koncertről (Millennium)
Mivel elöl voltam, sajnos a hang nagyon torz....de azért a hangulat benne van:-)
Front Line Assembly - Millennium (Budapest, 2007.07.17.)
Pár kép is lett:
Front Line Assembly - koncertfotók
Lesz még!
2007/07/17
Hypnothermya koncert Kunszentmiklóson (2007. 07. 14.)

Ezeket a képeket az elmúlt hétvégén készítettem a kunszentmiklósi "V. Zenekari Fesztivál" nevű rendezvényen. Sajnos nem mondanám, hogy a legjobban sikerültek...viszont némelyik bemozdult kép egész hangulatos:-)
Hypnothermya - Google Picasa webalbum
Ezenkívül van még itt pár kép- és videó, ami leginkább azoknak szól, akik szerepelnek rajtuk:
Falbontás
Falbontás-4 video
Valamint a hétvégi koncert- és pakolás, szekrénymozgatás képei tömörítetlenül itt érhetők el a
box.net tárhelyén belül:
hypnothermya - box.net
RSS feed
Végezetül itt a Hypnothermya zenekar honlapja:
http://hypnothermya.uw.hu/
2007/07/10
Front Line Assembly koncert Magyarországon!

A bejegyzés megírása és az első magyar Front Line Assembly koncert óta eltelt pár év (bár egy 2007-es FLA koncertplakát foszlányai még ott díszlenek egy Mexikói út környéki vasúti gyalogos-aluljáróban), most, 2010-ben azonban visszatérnek a mesterek, mégpedig a Leaether Strip és a mind.in.a.box társaságában. Bővebb infók, kapcsolódó hírek: Front Line Assembly - Leaether Strip - mind.in.a.box koncert Budapesten
Tegnap meglepetésként ért a hír, miszerint minden idők egyik legnagyobb és számomra is egyik legfontosabb industrial-electro-cyberpunk csapata, a Front Line Assembly a jövő héten, július 17- én Budapestre látogat (a PeCsa nagytermébe). A Fallout című remixlemez turnéjának keretében jönnek, méghozzá tudomásom szerint hazánkba első ízben.
Újabb anyagaik: Artificial Soldier, Fallout
Azok számára, akik ismerik a FLA munkásságát, azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, hogy igen terebélyesre duzzadt életművük eddigi munkásságuk kb. 20 éve alatt. (diszkográfia) Számtalan különböző nagylemez, ezek közül középkorai munkáik az EBM (Electronic Body Music) alapvetései közé tartoznak, de volt metalosabb, majd a 90-es évek végére jellemző electro/techno/dnb hangzású lemezük is. 2006-ban jelent meg az Artificial Soldier, ami szerintem az utóbbi 5-6 év legvelősebbre sikerült Front Line Assembly lemeze, aminek külön érdekessége, hogy együtt zenél a 3 oszlopos ember: Bill Leeb, Rhys Fulber és Chris Peterson is, ezen kívül a turnézenekaruk is legalább 5-6 tagúra duzzadt. A jelenlegi körút alapját a tavasszal megjelent Fallout című, teljes lemezhosszúságú remixanyaguk adja, ami szintén nagyon jóra sikerült - de ezt úgy általánosságban el lehet mondani a FrontLine remixlemezekről. Az előzenekar az angol Portion Control lesz.
Infó, jegyek:
LD50 - Front Line Assembly koncert Budapesten! (Hírek)
Metro-Nóm lemezbolt
Mindphaser FLA site - RSS feed
Technorati Tags: Front Line Assembly, industrial, industrial-music, EBM, electro-industrial, techno-industrial, music, zene, FLA, FrontLineAssembly