A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Java. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Java. Összes bejegyzés megjelenítése

2007/11/03

Aptana - megjelent az első stabil kiadás


Nemrég, Október 30-án jelent meg az Eclipse-re épülő fejlesztői környezet első, stabil verziója, ami ezúttal az Aptana Studio nevet viseli, ami annyiban tér el a korábbitól, hogy az Aptana IDE néven futott. Maga a platform és a program is nyílt forráskódú, ingyenes - azonban most már van egy fizetős verziója is, ami azért nem tud igazából sokkal többet, tehát azt is lehetne mondani, hogy lényegtelen a különbség.


Aptana - javascript library samples

Már korábban volt a blogban egy írásom az Aptanáról [Aptana: Eclipse alapú webfejlesztő IDE], ahol írok a szoftverről, ami alapvetően jellegét tekintve azóta nem nagyon változott. Továbbra is erősen a javascript+html+xml+css vonalra koncentrál, ezért szokták "The Ajax IDE" néven is emlegetni. A design kicsit kockásítottabb, talán mintha egy fokkal gyorsabban indulna, valamint nemrég jelent meg hozzá erősebb php-támogatás is, ami opcionálisan telepíthető. Ami viszont kifejezetten jó, hogy pl. megvan már benne a Firefox előnézet is, ezt korábban körülményesebben lehetett beállítani.


Természetesen továbbra is platformfüggetlen (Java - Eclipse), így nem okoz gondot az Aptana futtatása a különböző oprendszereken.




Technorati : , , , , , , , , , , , , ,
Del.icio.us : , , ,

2007/07/07

Box.net - megosztható webes tárhely fájloknak

Úgy két-három hete bukkantam erre a szolgáltatásra, aminek az a lényege, hogy regisztráció után kapsz 1 giga tárhelyet, ahol mappákat csinálhatsz, ezeket címkézheted, attribútumokat adhatsz neki, azaz megoszthatod, vagy akár publikus linket is létrehozhatsz hozzájuk.
A felület, és a működés "jellegzetesen web2.0", a mappák egészen pc-s jellegűek. Van hozzá egy alternatív Javás drag & drop feltöltő-apllet is.
A limit 1 Gb, azaz több is lehet persze, de már nem ingyen. Mindenesetre nem tartom rossz megoldásnak, ha pl. bizonyos fájlokat több gépről el szeretne érni az ember, vagy egymásnak küldözgetni ezt-azt.
Van már hozzá (és egyben a Flickr, Picasa WebAlbums szolgáltatáshoz is) egy feltöltésre-letöltésre szolgáló Firefox kiegészítő, a Fireuploader, ami kétpaneles, ftp-szerű felületet kapott, akár a Gspace nevű, a Gmailt tárhely- és fájlkezelőként használó kiegészítés.

Érdemes utánuknézni, egyik sem kerül semmibe.

http://www.box.net/

A Firefox kiegészítők oldalán:
Firefox Universal Uploader
Gmail Space