A következő címkéjű bejegyzések mutatása: xml. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: xml. Összes bejegyzés megjelenítése

2007/11/03

Aptana - megjelent az első stabil kiadás


Nemrég, Október 30-án jelent meg az Eclipse-re épülő fejlesztői környezet első, stabil verziója, ami ezúttal az Aptana Studio nevet viseli, ami annyiban tér el a korábbitól, hogy az Aptana IDE néven futott. Maga a platform és a program is nyílt forráskódú, ingyenes - azonban most már van egy fizetős verziója is, ami azért nem tud igazából sokkal többet, tehát azt is lehetne mondani, hogy lényegtelen a különbség.


Aptana - javascript library samples

Már korábban volt a blogban egy írásom az Aptanáról [Aptana: Eclipse alapú webfejlesztő IDE], ahol írok a szoftverről, ami alapvetően jellegét tekintve azóta nem nagyon változott. Továbbra is erősen a javascript+html+xml+css vonalra koncentrál, ezért szokták "The Ajax IDE" néven is emlegetni. A design kicsit kockásítottabb, talán mintha egy fokkal gyorsabban indulna, valamint nemrég jelent meg hozzá erősebb php-támogatás is, ami opcionálisan telepíthető. Ami viszont kifejezetten jó, hogy pl. megvan már benne a Firefox előnézet is, ezt korábban körülményesebben lehetett beállítani.


Természetesen továbbra is platformfüggetlen (Java - Eclipse), így nem okoz gondot az Aptana futtatása a különböző oprendszereken.




Technorati : , , , , , , , , , , , , ,
Del.icio.us : , , ,

2007/09/26

Intype - egy gyors és kézreálló szövegszerkesztő


Sokféle szerkesztőt kipróbáltam már, és általában szeretem, ha egy webfejlesztést segítő programban vannak olyan dolgok, amik megkönnyítik a kódolást, elsősorban kódtippekkel, vagy beszúrási lehetőségekkel.


Jópár hónappal ezelőtt olvastam először a Weblaboron ( E, Intype - az editorok következő generációja) két újabb texteditorról, melyek alapvetően az OSX-es TextMate jellegzetességeit horozzák magukban. Ezutóbbi szerkesztőt nem ismerem, így nem igazán van eme hasonlításhoz viszonyítási alapom. Eleinte nem is nagyon foglalkoztam velük, bár megnéztem mindkettő oldalát, és egyrészt úgy tudtam, fizetősek, másrészt pedig még eléggé kezdeti fázisban van a fejlesztésük.


Úgy két napja azonban a tutorial.hu gárdájához tartozó Harder blogjában olvastam ismét a címben szereplő Intype text editorról. Nos, azonnal fel is figyeltem az írásban arra a tulajdonságára, ahogy a kódkiegészítéseket kezeli, beszúrja. Ugyanis rengeteg code snippet található a programban, leginkább persze html-ből, de akad bőven php, css, dom, perl, ruby, stb... beszúrható tag is.


De a lényege abban van, ahogy ezt csinálja! Az ember beírja valamelyik tag első betűit, majd nyom egy TAB-ot, és a kapcsok nélküli tagek helyére szépen szépen beilleszti a betűk alapján legvalószínűbb kódot, vagy választást ad a lehetőségek közül. És meg kell hagyni, igencsak kézenfekvően teszi mindezt!


Íme két videó screencast az Intype fejlesztőitől:


Simple HTML snippets in Intype


Snippets showcase - Intype screencast


De van még valami: miután telepítettem, és elindítottam, próbálgattam, szinte azonnal kiderült, hogy hihetetlenül gyors! (Ha jól tudom, C++ -fejlesztés.) Alapvetően egyszerű felülettel rendelkezik, és ez kifejezetten előnyére is válik. Természetesen az új fájlokat füleken nyitja meg, ami mondjuk szerintem egy mai szerkesztőben teljesen alapvető szükséglet.


Mindent összevetve igen jó teljesítmény ez egy még Alpha szakaszban lévő szoftvertől, ami mint közben kiderült, még ingyenes is :)




Technorati : , , , , , , , ,

2007/09/25

XSPF - mp3 playlistek xml-ben


xspf kód
Amióta gyakoribbá vált az internetes zenehallgatás- és megosztás, szükségessé vált a webes technológiákkal kompatibilis lejátszólista "megkreálása". Természetesen, a formátum a ma szinte mindenütt megtalálható, univerzális XML lett, ami ugye egy (leíró) szövegfájl, ennek köszönhetően minden rendszeren problémamentesen "működik". A lejátszólista -illetve annak az XML-dokumentumtípusa- az XSPF (XML Shareable Playlist Format)névre hallgat.

Manapság igencsak megszaporodtak a webrádiók, podcastok, és a sugárzásukhoz-megosztásukhoz használatos formátum lett az XSPF (XML Shareable Playlist Format). Webes felületen általában flashben megírt lejátszók kíséretében találkozhatunk vele, természetesen a forráskódban, nem "direkt módon".
Készíteni jellegéből adódóan lehet az XML forrás kódolásával, de van pár lejátszó is, ami támogatja ezt a "formátumot". Leginkább a Linuxos szoftvereknél találtam meg az xspf mentési/olvasási funkciót (Amarok, Audacious); de Windows alatt is van támogatás, méghozzá a talán egyre inkább terjedő, és egykori Winamp-fejlesztő által is készített Foobar lejátszó esetében. Itt külön komponensként kell telepíteni, ezekután már bármilyen zeneösszeállítást el tudunk menteni xspf formátumban, ha nincs kedvünk kódolni.

2007/06/07

HTMLinfo - W3C ajánlások magyarul

Ha gondot okoz az angol, itt megtalálhatóak az alapvető webszabványok leírásai magyarul - igaz, nincs minden lefordítva, de a dolgok gerince, az (X)HTML és a CSS 1,2 igen. Példákkal illusztrálták.

Nagyon hasznos segédlet!

[ H T M L i n f o v2.0 ] - online agytáp webmestereknek és műkedvelőknek



Powered by ScribeFire.