
Egy felejthetetlen este, és búcsúturné képei - a kerítésen innen...
Ministry - Budapest on flickr
Zene, természet, művészet, történelem és néprajz egy nehezen definiálható ember élményei alapján.
![]() |
| Gorezone 2007-12-15 |
Nemrég, Október 30-án jelent meg az Eclipse-re épülő fejlesztői környezet első, stabil verziója, ami ezúttal az Aptana Studio nevet viseli, ami annyiban tér el a korábbitól, hogy az Aptana IDE néven futott. Maga a platform és a program is nyílt forráskódú, ingyenes - azonban most már van egy fizetős verziója is, ami azért nem tud igazából sokkal többet, tehát azt is lehetne mondani, hogy lényegtelen a különbség.

Már korábban volt a blogban egy írásom az Aptanáról [Aptana: Eclipse alapú webfejlesztő IDE], ahol írok a szoftverről, ami alapvetően jellegét tekintve azóta nem nagyon változott. Továbbra is erősen a javascript+html+xml+css vonalra koncentrál, ezért szokták "The Ajax IDE" néven is emlegetni. A design kicsit kockásítottabb, talán mintha egy fokkal gyorsabban indulna, valamint nemrég jelent meg hozzá erősebb php-támogatás is, ami opcionálisan telepíthető. Ami viszont kifejezetten jó, hogy pl. megvan már benne a Firefox előnézet is, ezt korábban körülményesebben lehetett beállítani.
Természetesen továbbra is platformfüggetlen (Java - Eclipse), így nem okoz gondot az Aptana futtatása a különböző oprendszereken.
Technorati : Eclipse, IDE, ajax, aptana, css, javascript, szoftver, web, web-development, web-programming, webfejlesztés, webszerkesztés, xhtml, xml
Del.icio.us : aptana, eclipse, webdev, webfejlesztés


Egy talán a Budapest környéki kirándulóhelyek közül nem annyira ismert helyet jártunk be a hétvégén, ez a Gödöllői-dombságnak nagyjából a Domonyvölgy, Valkó, Bag, Aszód közé eső területe.
Mivel ősz van, a tölgyekben, gyertyánokban gazdag erdő rendkívül szép színekben virít. A környék történelmi érdekessége, hogy található erre néhány, a korai népvándorlás időszakában erre is élő szkíta nép halomsírja, azaz kurgán (népiesen kunhalomnak is hívják, pedig a szkíták több, mint egy évezreddel megelőzték a kunokat).
Ezekről, és úgy általában az erdőről készült képek a Picasa webalbumomban:
Technorati : Gödöllői-dombság, autumn pics, forest, fotók, kurgan, képek, nature photos, photos, picasa webalbums, scytha, szkíta, webalbum
Del.icio.us : Gödöllői-dombság webalbum photos autumn forest trees

Technorati : KTL, Pita, RSS, Stephen O' Malley, Sunn O))), atmospheric music, darkambient, industrial, iparizene, mp3, music, postindustrial, zene